I. A gyülekezet Krisztus titka
„Hogy vigasztalást vegyen az ő szívük, egybeköttetvén a szeretetben, és hogy eljussanak az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, az Isten titkának, a Krisztusnak megismerésére.” –Kolossé 2,2
„Hogy tudniillik kijelentés útján ismertette meg velem a titkot, aszerint, amint az előbb röviden megírtam, Melynek olvasásából megérthetitek, hogy mi az én ismeretem a Krisztus titka felől; Amely egyéb időkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, ahogy most kijelentetett az Ő szent apostolainak és prófétáinak szellemben, Hogy tudniillik a pogányok örököstársak és egyugyanazon Test tagjai és részesei az ígéretnek a Krisztus Jézusban az evangélium által.” –Efézus 3,3-6
„Annakokáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és a gyülekezetről szólok.” –Efézus 5,31-32